Az őszi rózsás forradalmat követő zűrzavaros hetekben Bethlen István és Klebelsberg Kuno tárgyalásokat folytatott a háború előtti pártok vezetőivel azzal a céllal, hogy az 1919 márciusára ígért választásokon közösen lépjenek fel Károlyival szemben. Mivel ezen a választáson már a nők is szavazhattak volna, ezért szükségessé vált az asszonyok megnyerése is Bethlen és köre számára. Ebben játszott kulcsszerepet Tormay Cécile néhány társával, akik létrehozták 1919 januárjában a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, melynek elnöke Tormay Cécile lett.
Tormay ekkor még nem sejtette, hogy szépen induló irodalmi karrierje áldozatul fog esni a politikának.
Tormay Cécile sikeres pályakezdése
Tormay Cécile három novelláskötettel és két regénnyel a háta mögött
- Apród szerelem (1900)
- Apró bűnök (1905)
- Emberek a kövek között (1911)
- A régi ház (1914)
- Viaszfigurák (1918)]
1918-ra már ismert névnek számított az irodalmi életben, sőt nemzetközi karrierje is megindult német és francia nyelvterületen.
- A Revue Illustrée,1912. januári számában a Boldogasszony Árkádiában című novelláját közölte ( Revue Illustrée, 1912. 01.10. 403-407.)
- Az emberek a kövek közöttből a Revue de Paris hozott le részleteket,
- a Le Figaro pedig mint „egy külföldi nagy tehetségű írónő megindító és vad” regényeként reklámozta (Le Figaro, 1914. február 9. 2.)
- 1914-ben a Calmann Lévy Kiadónál kijött a regény könyv alakban is, néhány hét alatt három kiadást ért el.
- Német nyelvterületen a Berliner Tageblatt közölte folytatásokban
- a Fischer Kiadónál pedig megjelent könyv alakban is, amiről a Budapesti Hírlap is hírt adott.
Au pays des pierres. A magyar szépirodalmat nem csekély tisztesség érte: Marcelle Tinayre, a legfinomabb és legnemesebb francia írónőik egyike lefordította és Calmann-Lévy, a világszerte is ismert párisi cég kiadta Tommy Cécile Emberek a kövek között cimű regényét. A Budapesti Hírlap annak idején meleg méltánylással írt a kitűnő regényről, mely gazdag színezéssel, erős jellemző erővel, bámulatos meseszövő készséggel rajzolja a Karszt félbarbár lakóinak érzésvilágát, szerelmi tragédiáját, nagy lelki összeütközéseit. A regény azóta megjelent németül a berlini S. Fischernel, és most a francia regények kedves sárga fedőlapjával, hagyományos negyedfél frank árával bevonult a franciául olvasó milliók könyvtárába is. Rövid néhány hét alatt három kiadás készült belőle. És a fordító előszava, a mely sok szeretettel analizálja a könyvet és ajánlja szerzőjét, egyúttal meghódol annak a nemzetnek is. a melynek kultúrája köréből Tormay Cécile elindult hóditó útjára. Elolvastuk ezt a francia verziót és emlékezetünkben megújultak az eredeti rohamosan váltakozó képei, sűrű vérű alakjait újra látják harcban életük legfőbb tartalmáért, a szerelemért, a szeretőért. De a francia szöveg új bájakat is revelált: e csodálatos nyelv tökéletes zenéjét, páratlan prózáját, zengő ritmusát. És ez Marcelle Tinayre-nek, a fordítónak érdeme. Szerencsés írónő ez a Tormay Cécile. hogy mesteri művéhez ily mesteri tolmácsa akadt. (Budapesti Hírlap, 1914. márc. 15. 37.)
1918-ban újabb méltatást jelent meg az írónőről a Berliner Tageblatt című lapban:
A Berliner Tageblatt múlt csütörtöki számának tárcacikke beható méltatást ad a kiváló magyar regényirónőről, az Emberek a kövek között és A regi ház szerzőjéről. Az író kiemeli Tormay Cécile erős magyarságát: művészete a magyar talajból emelkedik a legáltalánosabb értékű művészet magaslatára; megmagyarázta, miben van fő ereje: finom lélektani elemzésében, intenzív együttérzésében hőseivel, ragyogó, színes leírásaiban. Voltaképpeni területe a nagystílű társadalmi regény. A nemek harcának rajzában tökéletes. A cikk írója így fejezi be méltató sorait: „Ha ennek a költőnek nem lesz nálunk mennél nagyobb közönsége, akkor Németországnak nincs többé érzéke a költői művészet iránt.” A berlini lap ítéletét arra a két regényre alapítja, amelyek német nyelven is megjelentek. Mi, akik ismerjük Tormay Cécile egész fényes pályáját szerény kezdetétől, örömmel fogadjuk a német kolléga elismerő kritikáját. (Budapesti Hírlap, 1918. január 6. 11.)
1922-ben a svájci születésű kritikus, Maurice Muret hathasábos írását hozta le a francia Journal des Débats.
P á r i s , augusztus 9. Maurice Muret, a kitűnő nevű svájci kritikus, aki tavaly résztvett a svájci hírlapírók magyarországi kirándulásában és e tanulmányútja során megismerkedett Tormay Cecillel, most a Journal des Débatsbaa hat hasábos tárcát szentelt az írónő műveinek. Bevezetőül beszámol arról a beszélgetésről, amelyet Tormay Cecillel folytatott. Ez a beszélgetés – írja – rendkívül tanulságos volt. Az írónő elpanaszolta hazájának súlyos helyzetét. Olyan méltósággal, olyan megindult és megsebzett büszkeséggel beszélt a legyőzött és megcsonkított Magyarország szenvedéseiről, hogy valóban lehetetlen volt érzéketlenül fogadni ennek az őszinte és nemes fájdalomnak elragadó ékes szólását. A megsebzett Magyarországnak e tragikus múzsáját hallgatva, most először éreztem 1914 óta valami sajnálkozást a a magyarok sorsa iránt. Muret ezután rátér Tormay Cecil irodalmi működésének méltatására. Megemlékezik Az emberek a kövek között cimű regényéről, majd behatóan ismerteti A régi ház című regényét. Az ő könyveiben – írja – semmi sem emlékeztet a mesterember verejtékes munkájára. Nincs bennük semmi „irodalom”, az igazi költészet benyomását teszik. Ez a benyomás olyan mély, mint senki másnál. Történetei inkább költemények, mint elbeszélések. Regényeiben valami helyhez kötött, hazafias hang vonul végig, amely könyveit a modern Magyarország eposzaivá teszi. Az ország hagyományos géniusza és az emberek örök lelkülete tükröződik vissza írásaiban. Remekművek ezek a regények; nem a tárgyuk teszi azzá, amely eléggé köznapi, hanem az a hatalmas eredetiség, amellyel a szerző megszépíti témáit. Tormay Cecilnek megvan az a csodálatos adománya, amely csak olyan nagy regényírókban van meg, akik egyúttal költők is, hogy ki tudja fejezni a dolgok mélyén rejlő poézist.A régi ház a megindultság, gyöngédség és a szánalom kincseit foglalja magában. Muret a tanulmányt e szavakkal fejezi be: Valamennyi emberi lény közül a költő az, aki a legélénkebben átérzi a sors kegyetlenségeit. Tormay Cecil költő, mert teljesen átérezte és hatalmasan ábrázolja ezeket. (MTI Napi Hírek, 1922. augusztus 9.)
1917-ben megjelent A régi ház is németül, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia a legjobb történelmi regénynek járó Péczely-díjjal jutalmazott 1916-ban. Az emberek a kövek között 1918-ban harmadik kiadásánál, A régi ház 1917-ben az 5. kiadásánál és 19.000 eladott példánynál tartott. (Corvina, 1917. január 30.; Corvina, 1918. január 10.)
Irodalom vagy politika?
A korabeli napilapok híradásai alapján már a Károlyi-kormány idején ott találjuk Tormayt a Bethlen István vezette minden fontosabb politikai összejövetelen, s amikor 1919 febr. 20-án megalakul a KNEP, a szervező bizottságba két másik asszony (Dessewffy Emma és Ritoók Emma) mellett Tormay is bekerül. (Budapesti Hírlap, 1919. febr. 20. 4-5.)
A tanácsköztársaság bukása után Tormay azonnal újjászervezi a MANSZ-ot, és a november 16-án Budapestre bevonuló Horthyt és a nemzeti hadsereget az asszonyok nevében Tormay Cécile üdvözli.
Ha az 1919-1923 között kiadott napilapok híreit olvasgatjuk, feltűnik, hogy a Horthy-korszak első éveiben szinte nincs olyan komolyabb politikai-társadalmi megmozdulás a nemzeti oldalon, amelyben Tormay Cécile nevével ne talákoznánk: a Vöröskereszt Egyesület vagy a Hadifogoly Ruhakiosztó Bizottság vezetői között csakúgy megtaláljuk, ahogy különböző nagygyűlések szónokai között is: legyen szó a „destruktív sajtó” elleni gyűlésről, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga közgyűléséről vagy a Keresztény Egység Pártjának zászlóbontó nagygyűléséről. És akkor még nem beszéltünk a különböző MANSZ alkalmakról. 1919 őszétől sorra jönnek létre a vidéki MANSZ fiókok, amelyekt Tormay fáradhatatlanul végiglátogat.
Monográfusa, Hankiss János egy Tormay-levélből vett idézettel érzékeltette a MANSZ elnöki munkájának intenzítását:„Én holt fáradt vagyok. Szombaton érkeztem, d. u. gyűlés. Vasárnap reggel utaztam Kiskunhalasra. Délután értem oda. 6 órakor a színházban ünnep. Beszédet mondtam. Este társasvacsora – beszédet mondtam ott is. Hétfőn d. e. 12 látogatást tettem, délben utaztam; 5 órakor Bajára értem; rögtön a gyűlésterembe hurcoltak és sokak szerint életem egyik legszebb beszédét mondtam el. – Kedden megnyitottam a MANSZ-kiállítást, este 7-kor értem Pestre… Mécs László tréfásan szokta mondogatni: Mi négyen utazunk a legtöbbet Európában: Bethlen, Benes, Tormay és Mécs.(Hankiss János: Tormay Cécile, Singer és Wolfner Kiadó, Bp.) 1931-ig Tormay mintegy 3.000 beszédet mondott a Magyar Asszonyok Lexikona szerint.
A Bujdosó könyv
A Bujdosó könyv megírása Tormay Cécile részéről szintén politikai tett volt, és végképp lehetetlenné tette irodalmi és közéleti tevékenységének egymástól elkülönített vizsgálatát. 1920 karácsonyán jelent meg Bujdosó könyve első kötete, amely a Károlyi-korszakról szólt, majd egy év múlva a második kötet: A proletárdiktatúra.
Ez a könyv Szekfű Gyula Három nemzedéke mellett assmanni értelemben a Horthy-korszak megalapozó mítoszává vált, vagyis olyan írássá, amely egyértelműen a rendszer legitimációját szolgálta. A jobboldali lapok fenntartás nélkül üdvözölték, míg baloldalról támadták. Hegedűs Istvánnak a Budapesti Hírlapban megjelent recenziója szerint „ez a könyv az utánunk jövő nemzedékek előtt, akik majd olvassák, örök ítélet és igazságosztás lesz az ország lerombolásában bűnösök és ártatlanok fölött.” Domanovszky Sándor történész a Századokban megjelent kritikájában a Bujdosó könyvről mint a jövő történészei számára kitűnő forrásról beszélt, a baloldali Fábry Zoltán szerint viszont „A turáni lovast tömjénező illúziómagyarság egyszerűen képtelen megérteni a népmagyarságot, a háborúval súlyosbított nyomorvalóságot.”
A Bujdosó könyv iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy megjelenése után néhány hónappal már elfogyott, a Corvina 1921. június 17.-i számában már a 2. kiadást hirdeti, s a Magyar Asszonyok Lexikona szerint az 1928-ban, az 5. kiadáskor már a 20.000 példánynál járt.
S komoly hatása volt a külföldi olvasók körében is: 1923-ban jelent meg angolul, 1924-ben franciául.
A Bujdosó könyv angliai hatásáról Linder Béla ezt írta Jászi Oszkárnak: „Teleki [Pál] előadást akart tartani Londonban, de S. W. [Seaton Watson] meghiúsította, s így nagyon sajnálja, hogy most Téged sem hívhat meg, amint tervezte (az egyetemen) előadás tartására, de ezt a dilemmát úgy szeretné megoldani, hogy a Labour Party rendezésével hívjanak meg jövő őszre a magyar helyzetet is ismertetni – esetleg amerikai utad után. Roppant ártott Tormay Cécile könyve, melynek első kötete most jelent meg angolra fordításban Duke of Northumberland előszavával. Undok fércmű, még komiszabb, mint a Tharaud könyv. Ismered? Ha igen, nagyon szükséges volna, ha egy megfelelő kritikát írnál róla, s ezt S. W.-nak elküldenéd, ők is hozzászólnának, s legalább részben egyensúlyozva volna ez az alávaló propaganda.”
1923 őszén a francia La Revue Universelle, majd 1924 szeptemberében a nagy tekintélyű Revue de Paris is közölt részleteket a Bujdosó könyvből, ez utóbbi a fordító, Marcelle Tinayre lírai előszavával.
Sok ellenséget szerzett magának Tormay a Bujdosó könyvével, ugyanakkor fel is keltette olyanok figyelmét is írásai iránt, akik korábban nem érdeklődtek művei iránt. Az 1920-as években a legnépszerűbb szerzők között találjuk a nemzeti oldalon, 1921 novemberében például a Nemzeti Újság szerint Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond és Tormay Cécile műveit keresték leginkább az olvasók.
Egy hasonló témájú írásban pedig arról ír a szerző, hogy igazán szenzációs sikerrel csak Szabó Dezső büszkélkedhet a férfi írók közül, ellenben a női írók iránt felélénkült az olvasók érdeklődése: „Tormay Cécile-nek nagy és lelkes olvasótábora van. Sokan olvassák Erdős Renét. Legutóbb Kosáryné-Réz Lolának és Beczássy Juditnak voltak sikerei.
A 8 Órai Újság 1924-ben szinte ugyanezeket a neveket említi a Nincs konjunktúrája a könyveknek című cikkében: „Vannak eredeti magyar könyvek, hogyne volnának,, a legnagyobb olvasóközönsége két írónőnek, Tormay Cécile-nek és Erdős Renée-nek van, akik megelőzik a legnépszerűbb írókat is, Surányit, Herczeget, Csathót, Karinthyt, Móricz Zsigmondot is, akiknek könyveit állandóan keresik, veszik. A vers azonban meghalt ebben a prózai világban, Adyt kivéve, akinek kötetei növekedő példányszámbon fogynak.”
Ezeknek a cikkeknek az igazságát az eladott példányszámok is igazolják: 1923-ban jelent meg A régi ház 10. kiadása (s ezzel elérte a 31.000 példányt), de Az emberek a kövek között 6. kiadása (1921) is összesen 9.000 példányt jelentett, ahogy a Viaszfigurák című novelláskötetből is ugyanennyi fogyott.
Azonban Tormay Cécile-t a közéleti szereplés és a Napkelet folyóirat főszerkesztői posztja, amelyet 1923-1937-ig töltött be, elvonta az írástól, viszonylag ritkán jelentkezett új kötettel:
- 1923-ban jelent meg a Megállt az óra című novelláskötete,
- 1926-ban Szent Ferenc Fioretti-jének fordítása,
- 1931-ben a Magyar legendárium (szintén fordítás).
Csak élete utolsó éveiben fordult ismét intenzíven a regényírás felé: Az ősi küldött című regénytrilógiájának első két kötete, A csallóközi hattyú és A túlsó parton 1934 tavaszán, illetve őszén került a nagyközönség elé. A harmadik részt (A fehér barát) már nem sikerült befejeznie, halála után munkatársa, Kállay Miklós egészítette ki a töredékben maradt művet. Az ősi küldött első két kötetéért Tormay megkapta a Pátria Magyar Írók, Hírlapírók és Művészek Clubja nagydíját, és az olvasók körében is nagy sikert aratott. A csallóközi hattyú első kiadása 4.000 példányban jelent meg, szeptemberre már a 3. kiadásnál tartott. a Budapesti Hírlap szerint „A tavaszi könyvpiac legnagyobb sikerű regénye” volt.
A harmadik kötetet már nem tudta befejezni Tormay Cécile. 1937. április 2-án meghalt. A könyvet munkatársa, a Napkelet szerkesztője, Kállay Miklós fejezte be.
(Kollarits Krisztina)
Vélemény, hozzászólás?